Ugrás a tartalomhoz

Irányítószám/Pécs/Névadói/Pór Bertalan

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Pór Bertalan mellszobra Budapesten

Pór Bertalan

Pór Bertalan, született Pollacsek (Bábaszék, 1880. november 4. – Budapest, 1964. augusztus 29.) Kossuth-díjas magyar festő, főiskolai tanár.
1903-tól Budapesten működött, a Műcsarnokban, majd a Könyves Kálmán Szalonban állított ki arcképeket, alakos , majd csoportos alakos képeket, rajzos látásmódja, kiváló jellemábrázoló képessége hamar meghozta számára a sikert.
Az I. világháborúban mint frontrajzoló vett részt, a feldúlt falvakról, elhagyott földekről készített 16 litográfiáját könyvben adták közre 1916-ban Brüsszelben.
A napi politikától nem határolódott el, 1919-ben a Tanácsköztársaság fennállása idején vállalta a Művészeti Direktórium festőszakosztályának vezetését, toborzó plakátok tervezését. A kommün bukása után emigrációba vonult, Pöstyénben élt és alkotott 1938-ig. Károlyi Mihály baráti körével tartotta a kapcsolatot,
1938-tól Párizsban telepedett le, a II. világháborúban Franciaország német megszállása idején elfogták, szabadulása után részt vett a francia ellenállási mozgalomban.
Franciaországból 1948-ban tért haza Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett egészen 1960-ig, tanári és közéleti tevékenysége annyira lefoglalta, hogy már alig festett, 1958-as utolsó képeinek egyikét tekintve, nem mondható, hogy átment volna szocreál-stílusba.
Elhunyt 1964. augusztus 29. (83 évesen)


Bővebben: w:Pór Bertalan