Ugrás a tartalomhoz

Kertészet/Lepkefélék/Kis farontólepke

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
A lap mérete: 2923 bájt

Kártevők

Kis farontólepke


Kis farontólepke
Kis farontó lepke kitolt bábja


Kis farontólepke
(Zeuzera pyrina, Syn: -)
Más neve(i): kis farágólepke vagy almafarontó lepke


A kis farontó lepke a rovarok osztályának a lepkék rendjéhez, ezen belül a farontó lepkefélék családjához tartozó, a Kárpát-medencében is honos faja.

Elterjedése, élőhelye

Ez az eurázsiai faj a Kárpát-medencében mindenhol gyakori, és nemcsak Európában, de Ázsiában és Észak-Afrikában is jelentős kártevő. Dél-Afrikába és Észak-Amerikába úgy hurcolták be, és mindkét helyen meghonosodott; Észak-Amerika egész atlanti partvidékén jelentős kártevővé vált.

Megjelenése

Fehér alapszínű szárnyait sűrű szürkés-kékes foltok tarkázzák. A szárny fesztávolsága 30–90 mm.

Életmódja

Egy-egy nemzedéke két év alatt fejlődik ki úgy, hogy mindkétszer a hernyó telel át. A második tél után a hernyók május–júniusban, a károsított fában bábozódnak.
A lepkék nyáron (június–júliusban), éjszaka rajzanak. Keveset mozognak, de a mesterséges fény vonzza őket.
Petéiket egyesével helyezik el az ágvillákban és a hajtások tövében.
A hernyó polifág, de leginkább az almafát és az orgonát kedveli.
Megjelenhet még a következő gyümölcsfákban, illetve bogyós gyümölcsökben:
A nagy farontó lepkétől eltérően ez a faj nem az öreg törzsekben, hanem a fiatal fák törzsében és vastagabb ágaiban él. A károsított részek könnyen törnek.
Faiskolában az almafákat többnyire a talajhoz közel, 5–15 cm magasságban károsítja, és ezt nehéz észrevenni. A hernyó ezekre a helyekre többnyire a sebhelyeken, az oldalhajtások eltávolításának nyomain rágja be magát.


Magyar Wikipédia: Kis farontólepke


Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények

Forrás: Magyar Wikipédia:Kis farontólepke


Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935

Forrás: Kalmár-Csépe:Lepkék Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (Budapest), 1981. ISBN:963-11-2519-X

A magyarországi molylepkék gyakorlati albuma, Növényvédelem 2005 különszám, Budapest: Agroinform. ISSN 0133-0839.

A Wikimédia Commons tartalmaz Kis farontólepke témájú médiaállományokat.